Honfoglalás kori gyűjtemény

A Honfoglalás kori gyűjtemény a Magyar Nemzeti Múzeum egyik legnagyobb múltra visszatekintő, mégis legfiatalabb gyűjteménye. E látszólagos ellentmondás abban rejlik, hogy jóllehet első darabjait már 1846-ban nyilvántartásba vették, a korszak tárgyi emlékanyagát 1909-ig az Érem- és Régiségtár egyéb tárgyaival együtt őrizték és lajstromozták, majd az Éremtár önállósulása után 1926-ig továbbra is a Régiségtár leletei között helyezték el. Ezt követően közel három évtizedig a Népvándorláskori gyűjtemény adott otthont a 10-11. századi sírleleteknek is. Önálló, saját leltárkönyvvel rendelkező gyűjteményi egységként csak a Középkori osztály megalakulásától fogva, 1953 szeptemberétől szerepel.

A gyűjtemény anyagát 10-11. századi temetők és sírleletek alkotják, 4042 tételben összesen 12 642 db tárgy. A gyűjtemény összetétele az elmúlt évtizedek során jelentősen megváltozott. A 19. század utolsó harmadáig - más közgyűjtemény nem lévén - a Nemzeti Múzeumot gazdagították a földből előkerült honfoglalás kori leletek. A helyzet akkor változott meg gyökeresen, amikor a megalakuló vidéki múzeumok, múzeumi egyesületek egyre több olyan leletet fogadtak be, melyek korábban Budapestre kerültek volna. 1945-ig a jelentős vagy látványos leletek tekintélyes része azonban továbbra - vásárlás, ajándékozás révén - a Nemzeti Múzeumot gyarapította.

1926 után, a korábbi évtizedekhez képest, ugrásszerűen megnőtt a teljesen vagy nagyobb részt feltárt temetőkből származó zárt leletanyagok száma, jóval nagyobb lehetőséget biztosítva a tudományos elemzésre. Ez a folyamat az önállóvá válás után még karakterisztikusabbá vált, szórvány anyag 1953 után alig került be a gyűjteménybe. Mindez azonban azt is eredményezte, hogy igazán látványos, a különböző kiállítások "sztárdarabjainak" számító egyedi tárgyakkal az immár önálló gyűjtemény lassan gyarapodott.